Félelem vagy hit?

Egy szombat este történt az egyik K2 IFI alkalom után Kispesten. Éppen arról beszéltem az nap, hogy lépjünk ki a komfortzónából és mondjuk el a jó hírt az embereknek és imádkozzunk értük.

Már este 10 óra is volt, mikor lassan abbahagytuk az Istent dicsérő dalokat és nehéz szívvel mindenki haza indult. Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de mi nagyon nehezen tudjuk abbahagyni Isten dicséretét. Mindig a végén lendülünk bele.

Folytatva a történetet, ahogy mentünk kifelé az épületből néhányan visszamaradtunk picit még a parkolóban beszélgetni. Körülbelül 10 perc telhetett el, amikor is figyelmesek lettünk egy nagyon hangos üvöltözésre. Gyorsan a hangok után jártunk és megláttunk egy szemüveges fiatal srácot, aki az édesanyjával ment, és ahogy csak bírt, üvöltözött. Egy üveget a földhöz is vágott.

Ezt látva mi is nagyon megijedtünk és a gadarai megszállott jutott az eszünkbe.

Az egyik barátom azt mondta, hogy menjünk oda és imádkozzunk érte, most. Nagyon elgondolkodtam ezen. Mit csináljak ebben a helyzetben, hiszen nagyon féltem, de néhány órája tanítottam arról, hogy merjünk emberekért imádkozni. Menni is akartam, meg nem is.

Az eszem azt súgta menjünk tovább, ez nem a mi dolgunk, szívem szerint, pedig visszamentem volna. Ahogyan távolodtak tőlünk a gondolataimban és a szívemben egy háború folyt, majd feleszmélve a történésekre, hirtelen azt mondtam:

- Most induljunk utána és imádkozzunk!
 

Útközben, míg nem értünk oda, imádkoztunk azért, hogy Isten nyissa meg a szívét és tudjunk érte imádkozni. Nem tudtam mit fogok neki mondani, csak mentünk a barátommal és nem törődtünk semmivel, hiszen ennek a srácnak is Istenre van szüksége.

Mikor odaértünk megkérdeztem az édesanyját:

- Elnézést, imádkozhatunk a fiáért, mert látjuk, hogy szüksége van rá? !

Az anyuka, kicsit zárkózottnak tűnt és furcsállotta ezt a kérdést, de ezt felelte:

 - Nyugodtan!

Odamentünk a sráchoz, az anyuka közben ment tovább. Így kezdődött a beszélgetés:

- Szia, szeretnénk imádkozni érted, mert látjuk, hogy szükséged van rá.

 A fiú erre így szólt:

- Srácok, én nem érdemlem meg, hogy imádkozzatok értem, mert meg vagyok kötözve és démonok vannak bennem. Nem érdemlem meg Jézusnak a szeretetét.

Erre ezt feleltem:

- De megérdemled ezt a szeretetet, érted is meghalt és feltámadt, és nagyon szeret téged. És mi is nagyon szeretünk! Ekkor megöleltem.

Elmondtuk neki azt is, hogy Jézus Krisztus meg akarja őt is szabadítani.

Pont nálunk volt egy Egyszerű fordítású Biblia, és arra indított Isten, hogy adjuk oda neki, egy Mai Ige kiadvánnyal együtt. A döbbenettől alig bírt szóhoz jutni, majd ezt mondta:

- Én nem tudok ezekért cserébe semmit adni, csak a telefonomat meg a kabátomat!

Nagyon szívszorító látvány volt. Már adta volna oda az összes dolgát a Bibliáért cserébe, de mondtuk neki, hogy mi nem azért adtuk neked a Bibliát, hogy cserébe várnánk érte valamit is, hanem azért, mert ebben a könyvben van benne az örök élet. Isten szava.

Nagyon örült neki, azt mondta, hogy olvasni fogja.

Ezek után elkezdtünk érte imádkozni. A srác megnyugodott. Miután imádkoztunk érte, elment sietve az anyukája után. Mikor távolodott tőlünk még akkor is köszönte a Bibliát.

Hisszük azt, hogy meg fog szabadulni és hisszük azt, hogy el fogja fogadni Jézus Krisztust. Nem tudjuk, hol lakik. De ha Isten úgy akarja, akkor még fogunk vele találkozni.

Isten munkálkodik az emberek életében!

,,Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” 

/2 Timóteus 1,7/

Hálás vagyok Istennek, hogy odavezetett minket ehhez a sráchoz és tudtunk érte imádkozni!

Isten munkálkodik Kispesten is! Isten jó!

Legyetek áldottak! :)